Előző cikkemben említettem, hogy az implantátum egy élő szervezetbe ültetett idegen szövet. Az ízületi-implantátumok, művégtagok és –szervek, hallókészülékek, valamint a speciális bioanyagok olyan műanyagból készül, amelyeket az orvostudomány rendelkezésére bocsájtanak a kémikusok. A vegyészmérnökök és a vegyészem új molekulákat hoznak létre, amelyek rugalmasabbak, erősebbek és tartósabbak, mint az elődeik. 1945-ben egy mesterséges vesét ültettek be egy betegnek, 1982-ben egy műszívet, 1956-ban pedig egy műanyag kontaklencsét. Az implantátum nagyon sok ember számára jelent megújulást, biztonságot, önbizalmat.
A fogászat területén a bazalis implantátum egy utolsó utáni lehetőség, amelyet akkor kínálnak fel a betegnek, ha nincs elegendő mennyiségű csont ahhoz, hogy a fogat rögzíteni tudják. Hosszabb foghiány esetén, teljes fogatlanság esetén, amikor hagyományos implantátum nem helyezhető be, valamint erős dohányosok esetében ajánlják fel ennek lehetőségét.
Nagyon kevés helyen alkalmazzák ezt az eljárást, azonban ezek a fajta implantátumok másképpen rögzülnek a hagyományos implantátumokhoz képest. A csont a kemény bikortikális részben rögzül, és nem a puha szivacsos állományban. Tehát a csontnak azt a részét használják fel, amely még megmarat, ugyanis nemcsak hosszában, hanem vízszintesen is tudnak titánból készült bazalis implantátumot rögzíteni. Azonban ez egy speciális és gyakorlott kezet igénylő műtéti technika. (Hátránya, hogy kevésbé elterjedt és anyagilag megterhelő).
Csípő és térd protézis beültetése
Nagyon sok felnőtt és idős személy szenved ízületi betegségben, gyulladásban, kopásban, valamint olyan ízületi sérülésben, amely az ízületi porcot rongálja. Begyullad az ízület, és a mindennapi teendők ellátásában sok problémát okoz. Azonban ennek elkerülése végett lehetséges a csípő és térd ízületének helyettesítésére szolgáló azonos alakú mű elemek, amelyeket műtéti beavatkozás útján, csípő és térd artroplasztikával érnek el. Jelentős javulás érhető el a protézis beültetésével, amellyel megszűnik a fájdalom, visszatéri a mindennapi kerékvágás: járás, mindennapi tevékenységek biztos ellátása. Az implantátumok egy speciális, biokompatibilis anyagból készülnek, amelyek ellenállnak a kopásnak.
Csípőprotézisek esetén a csípő ízületét ízelt implantátumokkal helyettesítik, amely a csípő természetes mozgását biztosítja. Ezek 3 részből tevődnek össze: vápa, combfej (kerámiából vagy fémből készül) és rúdból.
Tehát ezek a beavatkozások mind az egészség mind az esztétika területén jelen vannak, segítik az emberek számára az önbizalom visszanyerését, valamint a legfontosabbat, az egészség visszaállítását.
További sebészeti beavatkozások lehetnek:
– Ajakvastagítás szilikon implantátummal
– Lábszár implantáció
– Mellnagyobbítás
– Száj, orr- és arc plasztika
– Fenékplasztika