A fogszuvasodás jelei, amit még otthon is észrevehetünk!

A fogszuvasodást, vagyis a lyukas fogat a fogorvos nagyon könnyen észreveheti, akár szabad szemmel, akár röntgenfelvételen. Vannak olyan árulkodó jelek, amelyek nem csak a fogorvost, de minket is figyelmeztethetnek arra, hogy az egyik fogunkkal nincs minden rendben, érdemes minél előbb szakemberhez fordulni.

A fogszuvasodás tulajdonképpen a fog külső, kemény felületének sérülése, kilyukadása, mely egészen apró, szabad szemmel nem is nagyon látható lyukként indul, és esetenként akár a fog teljes elveszítéséhez is vezethet. A fogszuvasodás nem visszafordítható folyamat, ám ha időben fogorvoshoz fordulunk vele, akkor a fog roncsolódása megállítható.

Ha azonban nem kezelik, vagyis a sérült részt nem távolítják el és a lyukat nem tömik be, akkor a lyuk nemcsak folyamatosan növekszik, de állandó fájdalom, rágási nehézségek, fogérzékenység, sőt fertőzés is jelentkezhet. Mivel a fogak gyakran összeérnek, érintkeznek, nagyon könnyen előfordulhat, hogy a szuvasodás egyik fogról átterjed a mellette lévőre is.

 

A fogszuvasodás első jeleiA fogszuvasodásnak sok oka lehet, a nem megfelelő szájhigiéniától kezdve a túl sok finomított cukrot tartalmazó étel és ital fogyasztásán át a szájban megtelepedő baktériumokig. Sajnos, a genetikai hátterünk is hozzájárulhat ahhoz, hogy milyen mértékben szuvasodnak a fogaink: vannak olyanok, akik egyszerűen hajlamosabbak erre.

fogmosas2

A fogszuvasodást a fogorvos általában könnyen észreveszi a szokásos fogászati ellenőrzések során, akár szabad szemmel, a fogakról készített röntgenfelvételen, vagy éppen a fogak „megütögetésével”, vagyis a tapintás segítségével, mellyel megállapíthatóak, hogy mely területek puhábbak, hol van elvékonyodva a fogzománc.

 

Esetenként azonban mi magunk is gyaníthatjuk, hogy lyukas a fogunk. Mivel ez általában hosszadalmas folyamat, a korai időszakban nem mindig jelentkeznek tünetek, csak akkor, amikor már a szuvasodás kiterjedtebb, mélyebb. A tüneteket sokszor azok vehetik észre, akik egyébként ritkábban járnak fogászati ellenőrzésre.

 

A fogszuvasodás tünetei függnek attól is, hogy hol helyezkedik el a lyuk, melyik fogat érinti. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a fogfájás, a fog érzékenysége (főleg hideg, meleg vagy édes ételek, italok fogyasztásakor jelentkező, nyilalló fájdalom formájában), a fog felületén észrevehető pöttyök vagy éppen jól látható lyukak, a fog vagy annak részeinek elszíneződése, barnás, fekete vagy fehér foltok (a foltok lehetnek opálosak, mattak is), a harapásra, rágásra jelentkező fogfájás. Előfordulhat az is, hogy az ételmaradványok beletapadnak a lyukakba.

 

A fogak oldalánál jelentkező fogszuvasodás jele lehet az is, hogy a fogközök tisztításához használt fogselyem bolyhosodik. Súlyosabb esetben, kiterjedt fogszuvasodásnál ezek mellett a tünetek mellett a fog törése is előfordulhat, vagyis egy-egy kisebb, nagyobb darab letörhet belőle. A fogakat megtámadó baktériumok, illetve a lyukakba ragadt ételmaradékok miatt rossz szájszag is jelentkezhet.

 

Ha ezeket a tüneteket érzékeli, ne várjon tovább, jelentkezzen be hozzánk!

Méhes Fogászat, Szájsebészet

Hívjon minket! Méhes Fogászat