A fogszabályozás célja az alsó és felső fogsorok találkozásának funkcionális és esztétikai szempontból történő helyes kialakítása. Ezt a célt a fogak kíméletes elmozdításával érhetjük el. Az elmozdításra rögzített és kivehető készülékeket alkalmazunk. A kivehető készüléket általában gyermekkorban, vegyes fogazat (maradó és tejfog) esetén lehet hatásosan alkalmazni. A maradó fogak nagyobb mértékű elmozdítására csak rögzített (fogakra felragasztott) készülék típusok alkalmasak. Felnőttek esetében az állandó fogszabályzó készülék alkalmazása szükséges. Ezeknek az eljárásoknak tehát a célja, hogy a fogak helyzetét megváltoztassák, és így optimális helyzetet alakítsanak ki.
Az első fogorvos-beteg találkozás alkalmával a beteg elmondja a problémáit, amit egy nagyon alapos vizsgálat követ. A pontos diagnózis felállításához szükség van még kiegészítő röntgenfelvételekre, tanulmányi lenyomatokra. Ha minden szükséges vizsgálat megvan, a szakorvos elkészíti a pontos kezelési tervet. Az ezt követő konzultációk után – és ha a páciens vállalja a további beavatkozásokat-, felhelyezik a fogszabályzó készüléket. Ezt rendszeresen ellenőriztetni kell a kezelés végéig. . Amikor a tényleges fogszabályozás befejeződik és eltávolítják az eszközt, még néhány évig kivehető helyfenntartó készüléket (retenciós lemezt) kell hordani, a frissen szabályozott fogak visszarendeződésének megelőzésére.
Rögzített fogszabályzó
A rögzített fogszabályzó felhelyezésével komolyabb eltéréseket javíthatnak ki. A szerkezet négy részből áll:
– Brakett, zár: ezeket a fogakra ragasztják, porcelánból vagy fémből készülnek
– Ív: az ív segítségével mozgatható a fog, ugyanis ezek mentén fut végig. Fém színű, fehér vagy teflonos változatban kérhetőek.
– Szöcske: a zár és az ív közötti fém rögzítő
– Gumi: az ív és a zárak rögzítéséhez nélkülözhetetlen. Átlátszó és színes változatban kaphatóak.
Ahhoz, hogy a kívánt célt elérjék, a kezelés teljes ideje alatt, szoros együttműködésre van szükség szülő, gyermek és kezelő orvos között. Tehát:
– Pontosan meg kell jelenni a kontrollvizsgálatokon
– Megfelelően kell ápolni a készüléket is a fogak mellett
– Időszakos kellemetlenség esetén is tovább kell viselni a fogszabályzót és tűrni a fájdalmat
– Az előírásnak megfelelően kell használni a fogszabályzáshoz kapcsolódó elemeket
Körülbelül 4 hetente történik a készülékek állítása, ellenőrzése, ugyanis a rendszeresség kiemelkedően fontos a gyermekek fogszabályozásánál. A meghatározott célt csak így lehet elérni. A rögzített fogszabályzó készülék beépítését mindig megelőzi egy nagyon alapos szájhigiéniai vizsgálat. Nem szabad, hogy esetleg az íny gyulladt legyen, vagy fogszuvasodás álljon fenn. Amennyiben szájápolási problémák jelentkeznek, meg kell szakítani a folyamatot, ami a kezelési idő hosszabbodását eredményezheti.
Amennyiben a beteg esztétikus fogszabályzó eszközt hord, a szájhigiéniára még jobban oda kell figyelnie, ugyanis az ételmaradék a porcelánon jobban megtapad. Nagyon fontos szerepe van az étkezési szokások megváltoztatásának is, s a fogszabályzó készülék alkalmazásakor kerülni kell a ragacsos ételeket, főként, ha nincs lehetőség azonnal fogmosásra. A fogszabályzó nem okoz magától fogszuvasodást, , csakis a rossz szájhigiénia és a helytelen fogápolás eredményezheti a fogak romlását.
Divatba jön a fogszabályzó!
Néhány évtizeddel ezelőtt nagyon sokan csúfolták és lenézték azokat a gyerekeket, akiknek fogszabályzója volt. Ez a helyzet mára már megváltozott, sőt, gyakorlatilag az számít szégyellni valónak, ha „csámpásan” állnak a fogak, és nem tesznek ellene semmit. A fogszabályzó készülék a jól ápoltság igényét jelenti, azt, hogy a közeljövőben egyenes, gyönyörű fogai lesznek a páciensnek. Ellentétben azzal, akinek kuszán állnak a fogai. Korábban a fogszabályzó elvette a beteg kedvét a mosolygástól, ám a modern technológiának köszönhetően a mai fogszabályzók már stílust is képviselhetnek Akár teljesen láthatatlanok is lehetnek, vagy éppen ezer színben pompázhatnak.