Valószínűleg a félelem születés után alakul ki bennünk. Félhetünk az ismeretlentől, mert nem tudjuk, valami rosszat tartogat-e számunkra és ez bizonytalanság érzetét kelti bennünk, de mégis leginkább az ismert dolgoktól félünk, mivel a megismeréskor szerzett esetleges kellemetlen tapasztalatokból tudjuk, hogy a ránk váró események valamilyen rosszat jelentenek számunkra. Ez a félelem a megismerés, a tudás következtében alakul ki, amelyhez a kellemetlen események átélésekor szerzett tapasztalatok vagy a mástól, hallomás útján nyert értesülések adnak alapot.

Félelem az ismeretlentől:

Az emberek többsége tájékozatlan a fogakkal kapcsolatos kérdésekben, fél a fogorvostól, mert ismeretlen környezetet jelent számára. Ha ismerjük a fogakkal kapcsolatos teendőket és tudnivalókat, akkor valószínűleg kevésbé fogunk félni a fogászati beavatkozásoktól.

Félelem a fogorvostól a saját kellemetlen tapasztalatok miatt:

Sok esetben a gyermek már napok óta sír, nem alszik éjszaka a gyötrő fogfájás miatt. Mikor már nem bírják hallgatni, a szülők végre elviszik fogorvoshoz, és útközben megígérik, hogy nem fog fájni a beavatkozás. A gyerek nagy várakozással néz elébe a megígérteknek, de a beavatkozás, sajnos, mégis fájt. A gyermek becsapva érezte magát, kiszolgáltatottnak, egy egész életre megjegyezte a kellemetlen környezet kellékeit: a fehér köpenyes orvost, a fúrómotort, a lámpát. Pedig valójában csak olyankor nem lehet teljes érzéstelenséget (zsibbadást) elérni, ha késve érkezik a beteg a fogorvoshoz és a gyulladás már nagyon előrehaladott állapotban van. A gyermek azonban ezt nincs honnan tudja. Ezért fontos, hogy az első – és utána minden – találkozás a fogorvossal békés körülmények közt, időben történjen.

Félelem a fogorvostól mások tapasztalatai miatt:

Sok gyermek még nem volt fogorvosnál, mikor először tapasztalta, hogy osztálytársa vagy szülei, rokonai közül valaki mesélt az ott elszenvedett kínokról. A közvetlen környezetében valakinek feldagadt az arca, elment fogorvoshoz, majd napokig panaszkodott a gyötrelmekről. Ezután a gyermek agyába úgy vésődik be a “fogászat” címszó, mint kínpad, vérpad, ítélet-végrehajtó hely. Egy kis odafigyeléssel ezt elkerülhetjük, hogy ha saját hibánkból – vagy más hibájából – sokáig halogatott kezeltetésünk végül fájdalmas vészhelyzetté vált és ezt már csak újabb fájdalmak révén lehetett megszüntetni, a gyermekben rémületet keltsünk és ezáltal őt is notórius orvoskerülővé tegyük, aki félelmei miatt válik ugyanolyan áldozattá, mint szülei.

Ha már jelen van a félelem a fogorvostól: hogyan küzdjük le?

A félelem nem szégyellnivaló. Nagyon sok páciens azzal küzd, hogy szégyelli a fogorvostól való félelmét, holott ezt természetes reakcióként kell kezelnie mindenkinek és inkább arra törekednie, hogy a félelme ne legyen akadálya a normális életvitelnek. Azonban a fogorvosok jó része TELJESEN fájdalommentesen dolgozik, vagy nagyon kis kellemetlenséget okoz kezelés közben, hiszen korszerű érzéstelenítési módszerek léteznek. Ezt mindenki tudja. Hogyan lehet akkor leküzdeni a félelmet? A legegyszerűbb megoldás:

– menjünk el szűrővizsgálatra. Olyan fogorvost keressünk fel, akit ismerünk és tapasztalataink szerint fájdalmatlanul dolgozik, vagy, ha nem ismerjük, információt gyűjtöttünk mások nála szerzett tapasztalatairól
– első alkalommal mindig csak kis beavatkozásokat válasszunk, így kicsi az esély a kudarcra
– ha nem fájt a kis beavatkozás, legközelebb már nagyobb bátorsággal fogunk elmenni a rendelésre. Használjuk ki ezt a pillanatnyi felbátorodásunkat, mert könnyen válhat belőlünk bátor ember, ha nem hagyjuk kialudni bátorságunk pislákoló lángját, amit később – ha halogattuk a kezelés folytatását – nagyon nehéz újra meggyújtani
– csak fokozatosan haladjunk a kezelések bonyolultságában, de minden alkalommal próbáljunk ki valami újat is (amennyiben többféle kezelésre van szükség)
– ha annyira rettegünk, hogy az lehetetlenné tenné a kezeltetésünket, kezelés előtt bevehetünk egy tabletta nyugtatót. Azonban sose vegyünk be fájdalomcsillapítót (mert akkor nem hatnak az érzéstelenítők)
– mindig jutalmazzuk meg magunkat, ha bátrak voltunk, de ha nem voltunk bátrak, akkor se csüggedjünk, és főleg ne csökkentsük önbizalmunkat!

A bátorságot meg kell tanulni

Ha egyszer sikerült lendületbe hozni magunkat és – bár eleinte még kell egy-egy mélyebb lélegzetet venni a váróban – többször visszatérünk a rendelésre, ne hagyjuk itt abba! Kérjünk időpontokat, jegyezzük be ezeket a naptárba és tartsuk magunkat azokhoz!

Nem az a helyes megoldás, hogy “összeszedjük minden bátorságunkat és fájjon vagy sem, de egyszerre mindent elkészíttetünk, kijavíttatunk, hogy örökre el legyen intézve”. A fogaink csak akkor nem fognak fájni és romlani, ha rendszeresen járunk fogorvoshoz és minden apróságot idejében kijavíttatunk, de sosem ringatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy többé sose kell jönnünk. Különben újra kilyukad a fogunk és a szuvasodás ismét akkora lesz, hogy csak fájdalmas beavatkozással lehet segíteni és ez az ördögi kör folytatódik.

A félelmet egyszer kell legyőzni (mint a fogyókúránál a fogyást is egyszer kell megvalósítani), de utána a bátorságot fenn kell tartani, azaz rendszeres fogászatra járással (ami, ha valóban rendszeres, akkor a csekély esetleges szuvasodások miatt fájdalmatlan lesz) időről időre megerősíteni a “de hiszen ez nem is fáj” – reflexet, s akkor meglátjuk, milyen könnyű is az élet…  Tehát: először kell csak a sok bátorság. Ne féljünk elindulni!